Gilderoy Lockhart (1964. január 26.) egy brit félvér varázsló, híresség aki komoly népszerűségét az állítólagos kalandjairól, illetve sötét erőkkel és teremtményekkel vívott harcairól szóló könyveivel szerezte.[1] Aktív évei során számos kitüntetést nyert el, köztük a Merlin-díj harmadik fokozatát és a Szombati Boszorkány Legbűbájosabb Mosoly Díját (öt alkalommal), emellett pedig a Feketemágia-ellenes Liga tiszteletbeli tagjává is választották.[2]
Az 1992-1993-as tanévben a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola sötét varázslatok kivédése tantárgy professzora volt. Pályafutásának egy általa okozott baleset vetett véget, egy felejtésátok amely visszapattant rá, így emlékeinek jelentős részét elveszítette, azóta is a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotályban lábadozik.
Életrajz[]
Korai évek (1964–1975)[]
Gilderoy Lockhart 1964. január 26-án született egy mugli férfi és egy boszorkány gyermekeként. Két idősebb nővére volt, akik mindketten kviblik. Anyja jobban szerette őt mint varázstalan testvéreit, és ez a Roxfortba történő sikeres felvételével együtt nagyban megnövelte Lockhart hiúságát és önhittségét.[1]
Roxforti évek (1975–1982)[]
Gilderoy Lockhart 1975. szeptember 1-jén kezdte meg tanulmányait a Roxfortban. Négy évvel később, mint James Potter, Sirius Black, Remus Lupin, Peter Pettigrew, Lily Evans, és Perselus Piton. A Teszlek Süveg a Hollóhát házba osztotta be, Gilderoy-t, nem sokon múlott azonban, hogy a Marderkárba kerüljön, mert a süveg e ház kvalitásainak birtokosát is látta benne.[1]
Már iskolai évei alatt megmutatkozott beképzeltsége és ebből eredő rossz természete. Magát kivételesen tehetséges, hatalmas varázserővel bíró mágusnak tartotta, valójában azonban a legtöbb dologban középszerű volt. Sértette önérzetét, ha nem kapta meg azt a megkülönböztető figyelmet, amelyben otthon, anyja felől részesült és nem dicsérték meg természetszerűleg göndör haját. Néhány dologban, például ész, ravaszság vagy felejtésátkok tekintetében valóban felülmúlta társait, szerepelni azonban csak akkor akart, ha mindenki közül kitűnt, mint a legjobb képességű diák.[1]
Az iskolában jó jegyeket szerzett és tanárai úgy vélték, szorgalommal és kemény munkával komoly varázsló válhat belőle. Fontosabb ambícióit iskolai évei alatt többször is kifejtette azoknak, akik hajlandók voltak végighallgatni. Ezek a következők voltak: a Bölcsek kövének megalkotása mielőtt befejezi az iskolát, az angol kviddicsválogatott kapitányaként kviddics világkupát nyerni, majd Nagy-Britannia legfiatalabb mágiaügyi miniszterévé válni.[1] Roxforti évei alatt kviddicsjátékosként is kipróbálta magát, a Hollóhát csapatának fogója volt.
Hiúságának mértékét jól jelezte, hogy a tanulást nem a tudásszerzés hanem a nyilvánosság eszközének gondolta. Tehetségét a szorgalom és a becsületes munka helyett kiskapuk keresésére és olcsó trükkökre fecsérelte. Mindössze azért kikönyörögte a Roxfort igazgatójától, hogy iskolai lapot indíthasson, hogy saját nevét nyomtatásban láthassa. Bár e lap rövid életűnek bizonyult, Lockhart más módokon végül sikerrel járt önreklámozásban: egy alkalommal 20 láb nagyságú monogramját véste az iskolai kviddicspálya gyepébe, amellyel több heti büntetőmunkát intézett el magának. Később megalkotott egy varázslatot, amely a Sötét Jegyhez hasonlóan saját arcképét rajzolta ki az égen, ezzel Valentin nap reggelére komoly fejetlenséget idézett elő, hiszen több mint nyolcszáz szerelmes üzenetet kapott, a százával repkedő baglyok pedig bepiszkították a roxforti nagytermet.[1]
Könyvszerzőként (1982–1992)[]
„Emlékszem az időre amikor éppen második bestselleremet, a Kirándulások a kísértetekkelt írtam. Azt hittem minél többször jelenek meg nyomtatásban, annál jobban halad majd a karrierem. Vesztemre azonban, túlexponált lettem! És csupán mikor három hétre eltűntem a nyilvánosság elől - elhintve a Prófétának, hogy trollok fogságába estem Stockton-on-Tees környéki vadonban - sikerült visszaszereznem korábbi prominenes pozíciómat, mint a világ legnépszerűbb mágusa.”
Lockhart beszámolója korai kalandjairól és írói időszakáról[3]
Roxforti tanulmányainak 1982-es roxforti lezárását követően - amit a tanári kar számára komoly megkönnyebbülést jelentett -, Lockhart tovább tökéletesítette magát a felejtésátokban, majd távoli országokba és exotikus helyekre tett számos utazást. Ezen útjai során olyan híres boszorkányokat és varázslókat keresett fel, akik szűkebb környezetükben híresek voltak egy-egy hőstettről vagy különleges eredményről. Lockhart bizalmukba férkőzött, majd miután kalandjaikról részletesen beszámoltak neki, felejtésátokkal kitörölte emlékeiket. Mivel kizárólag a memóriabűbájra és könyveinek írására fókuszált, a varázslás más területein erőteljesen berozsdásodott, amire későbbi roxforti professzori évében fény is derült.[1]
Külföldi útjairól minden alkalommal egy új könnyvel tért vissza, amely munkáknak mind ő volt főszereplője és középpontjukban személyes hőstettei álltak (amiket az említett módon lopott el más boszorkányoktól és varázslóktól például egy idős örmény mágustól, aki megmentette faluját a vérfarkasok támadásától), hiteles önéletrajzi eseményekként beállítva. Írásai rövid időn belül igen népszerűek lettek a brit és európai varázslóközösségekben, személyét pedig mind nagyobb tisztelet kezdte övezni. Számos kitüntetést és díjat nyert el, igaznak hitt hőstetteit és imázsának elképesztő erejét látva, pedig a róla korábban kevésbé jó véleménnyel levő tanárai és kortársai mind azt hitték, rosszul ítélték meg.[1]
A Vándorlások egy vérfarkassal című könyvének megjelenése idején Lockhart egy szimpóziumot rendezett, ahol beszámolt feketemágiáról szerzett tapasztalatairól és a Wagga-Wagga vérfarkassal való állítólagos küzdelméről. A közönség előtt bemutatta a Homorphus-bűbájt, amiről úgy vélte, a vérfarkaskórt is gyógyítani tudja.[4] Nem tudjuk, tudományosnak szánt előadása milyen visszhangra lelt, a konferencián jelen volt Cecil Lee, a Brit Mágiaügyi Minisztérium Vérfarkas Nyilvántartó- és Befogó Egységének tagja is.[5]
Az íráson túl Lockhart amatőr bájitalkészítő is volt. Feltalált egy okkami tojásából készülő hajápolófőzetet, aminek azonban tömeggyártása a fő összetevő veszélyes és nehézkes beszerzése okán sosem valósult meg. Emellett egyéb szépségápolási termékek fejlesztésével is próbálkozott, de mivel azok hasonlóan drága és veszélyes összetevőkből álltak, szintén nem kerültek piacra.
Valentin-napi látogatás Roxsmortsban (1988)[]
A mágia ünnepén (1989)[]
Kiadott művei[]
- Lásd még: Gilderoy Lockhart műveinek listája
- Viszonyom a Vasorrúval[6]
- Szakvéleményem szellemügyben[6]
- Kirándulások a kísértetekkel[6]
- Túrák a trollokkal[6]
- Véres napok Vámpírföldön[6]
- Vándorlások egy vérfarkassal[6]
- Jószomszédom, a jeti[6]
- Kártevőkalauz[7]
- Egy elbűvölő ember (önéletrajz)[6]
- Ki vagyok én?[8]
- A Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé 101 felhasználási módja[3]
- Szálláshelyek szörnyekkel[3]
Roxforti professzorként (1992–1993)[]
Későbbi évei (1993– ?)[]
Fizikai jellemzők[]
Személyiség és képességek[]
Etimológia[]
A színfalak mögött[]
Megjelenések[]
Hivatkozások[]
- ↑ 1,0 1,1 1,2 1,3 1,4 1,5 1,6 1,7 Writing by J.K. Rowling: "Gilderoy Lockhart" at Pottermore
- ↑ Harry Potter és a Titkok Kamrája, 6. fejezet (Gilderoy Lockhart)
- ↑ 3,0 3,1 3,2 Harry Potter és a Titkok Kamrája (videójáték)
- ↑ Harry Potter: Hogwarts Mystery, Year 1, Side Quest "Howling Halloween"
- ↑ Harry Potter: Hogwarts Mystery, Year 7, Chapter 6 (A Window of Opportunity)
- ↑ 6,0 6,1 6,2 6,3 6,4 6,5 6,6 6,7 Harry Potter és a Titkok Kamrája, 4 fejezet (Czikornyai és Patza)
- ↑ Harry Potter és a Titkok Kamrája, 3 fejezet (Az Odú)
- ↑ Harry Potter és a Titkok Kamrája (film) Végefőcím